P: És az "első koncert" 9 éves korotokban?

T: Azt hiszem, valami farsang volt, vagy ilyesmi, ahol mindenkinek be kellett mutatnia egy produkciót.

T: Természetesen saját számmal. Az Anyám, édes drágával, meg az Ildivel. Volt egy erősítő, arra rákötve két gitár. Az énekes meg egy hangosbeszélőbe énekelt.

T: Kölcsönkértük őket. Endinek volt egy akusztikus gitárja, az apja postás kollégája pedig egy zenekarban muzsikált, és tőlük nagy nehezen kikönyörögtük a Vermona erősítőjüket.

P: A Elektromos rock nevű korai formáció után mint Ramses kezdtetek el zenélni. Aztán bevonultatok katonának. Ez nagyon kettétörte az akkori terveiteket?

T: Az igazság az, hogy igen, mert akkor már felléptünk az Ossiannal egy pesti nagykoncerten, és pont csak egy kis lépés hiányzott, hogy jó helyen legyünk.

T: Hú, szörnyű, egy olyan csapatba kerültünk, amiről nem is akarok beszélni.

T: Nem éreztem sajátunknak a zenét, de azért koncertről koncertre játszani kellett.

T: Csipa, az akkori basszusgitárosunk és én béreltünk egy egyszobás, galériás lakást – Endi valami nőnél lakott –, és elég lazán vettünk mindent, de aztán rájöttünk, komolyabban kell vennünk a zenélést.

P: Ha már gyerekként tudtátok, hogy zenészek akartok lenni, miért nem kezdtetek el zeneiskolába vagy tanárhoz járni?

T: Vidéken nagyon kevés lehetőség van erre. De mivel megjelentek oktatókazetták, fejlesztettük magunkat. Végül is hivatásos zenészek vagyunk, mert van róla papírunk. Nekünk ugyanis még vizsgáznunk kellett, hogy zenélhessünk.

T: Van egy Zengitár nevű könyv, amiben benne vannak az alapok, de nem hiszem, hogy sok függ az elméleti tudástól.

T: Leülök gitározni, jön egy dallam, elkezdek hozzá dúdolgatni, és felveszem videokamerával. Demoszinten megcsinálom a számot, és megmutatom a többieknek.

T: Inkább az szokott megtörténni, hogy eleinte nem bíznak benne, de amikor már készen van, akkor már büszkén vállalják.

T: Én folyamatosan a stúdióban vagyok, és az utolsó pillanatig felügyelem a munkákat. Amikor nem ellenőriztem a dolgokat, sosem tetszett igazán, és akkor nagyon idegesített. Főleg az első két lemeznél voltam így, és akkor rájöttem, oda kell figyelnem, különben nem az van, amit szeretnék.

P: Dalszerzőként elég sok múlik rajtad, és gondolom, a kritikák is rajtad csattannak.

T: Annyira rossz kritikákat azért nem szoktam kapni.

T: Attól függetlenül, hogy dallamos számokat játszunk, egyre keményebb mindegyik lemez. Egy dallamos számot sokkal nehezebb megcsinálni, mint egy keményrock-számot, amin nem sok hangszerelési dolog van, és akár pár óra alatt össze lehet hozni. De akik ezzel a keménységgel jönnek, azok nem is ismerik a lemezt, csak a klipeket. Ezekkel mi nem is foglalkozunk.

T. Más lett. Én mindegyik lemezünket nagyon szeretem, főleg az utolsó hármat.

T: Nem hiszem, hogy sokat változtam volna.

P: De gondolom, most már sok mindent megengedhettek magatoknak, amire korábban nem futotta.

T: Régen volt olyan, hogy elmentem egy kirakat előtt, és azt mondtam, ,,de jó lenne abban a pólóban fellépni", de azt kellett magamnak mondanom, ,,nem, ugyanabban lépsz fel, mint a múltkor!" Ma már ez szerencsére nincs.

T: Rengeteget költök, de azért félre is teszek.

T: Egy házat stúdióval.